Pannika

Üdv Mindenkinek!

Földes Anna, azaz Pöttöm Panni vagyok. 2016 júliusában, egy igen meleg nyári napon-ami történetesen anyuék házassági évfordulója volt- ideje korán jöttem a világra. 25 pocakban töltött hét után az engem tápláló méhlepény bemondta az unalmast. Szerencse, hogy anyu szülésznő is, így azonnal hívta a mentőket, mert tudta nagy a baj. Nagyon rezgett a léc (anyu idebiggyeszti, hogy még jó párszor). A kórházban néhány percet töltöttünk csak a szülőszobán, aztán irány a műtő. Addigra apu is odaért, de csak a folyosóról szoríthatott nekünk. 800 grammal és 34 centiméterrel segítettek a világra. Innen fogva lett a státuszom pocakszökevény, extrém koraszülött. Apával találkoztam először, ő kísért el az intenzív osztályra és elkészítette az első szuper fotókat rólam, hogy anya is láthassa, ilyen pöttömként is milyen cuki vagyok. Az intenzív osztályon egyből kaptam egy csomó ajándékot: mindenféle csöveket(nem volt valami kellemes), meg egy vízilabdás szerelést a fejemre, ami oxigént fújt a nózimba, hogy könnyebb legyen a lélegzés.  Az első 24 órát át is vészeltem vele. Anyu is ezzel a kütyüvel látott először, eléggé rémült fejet vágott, kicsit sírt is, de aztán inkább énekelt és mesélt nekem, amit nagyon szerettem! Cserébe minden paraméterem szebb lett a monitoron. Sajnos 24 óra múlva elfáradtam és lélegeztetőgéppel segítettek lélegeznem. A 4. napon egy doktornéni megnézte a buksimat ultrahanggal. Ezután mondták meg anyuéknak, hogy jobb oldali 4-es stádiumú agyvérzésem volt, mely az agyállományomat maradandóan károsította. 

Az egész család a padlóra került. 2,5 hét gépi lélegeztetés után ismét képes voltam önállóan lélegezni, majd egy kórházi fertőzés miatt újra lélegeztetőgépre kerültem plusz 2 hétre. Nehéz időszak volt. 1 héttel a lélegeztetőgéptől való elköszönés után ismét megnézte a doktornéni a buksimat és azt látta, hogy az agykamráim jelentősen kitágultak, ezért a Debreceni Gyermekklinika PIC osztályára kellett utaznom, mivel ilyen pici babáknak csak Debrecenben tudják megműteni a buksiját hogy egy ideiglenes szelepet (shunt) tegyenek a fejecskémbe, ami segít elvezetni az agyvizemet a pocakomba. Mindenki nagyon vigyázott rám, az előkelő nővérpult előtti helyet kaptam meg, úgyhogy igyekeztem rendesen viselkedi. Ahányszor csak lehetett odabújhattam anyuhoz (ezt kenguruzásnak nevezik), ezeket a perceket szerettem a legjobban! A műtét után 2 héttel visszamehettem Budapestre és vendégeskedtem még a Péterfy Sándor kórház PIC osztályán. Szerettem itt lenni, mert érkezésem után már nem üvegdobozba fektettek, hanem egy speckó bevásárlókocsiba, és anyu végre annyiszor simogathatott meg, ahányszor csak akart! Sőt! Etethetett, pelenkázhatott, fürdethetett, öltöztethetett minden nap. Másnaptól már egy baba-mama szobában laktunk ahonnan 1 hét múlva átruccantam 2 éjszakára az I.sz. Gyermekklinikára, mert majdnem levált a látóideghártyám a szememnél és ezt sürgősen meg kellet műteni. nehogy megvakuljak. Anyu halálra izgulta magát, hogy most újra szükségem lesz a lélegeztetőgépre, de én nagyon ügyes voltam és nem kértem belőle.  Inkább visszamentem a Péterfybe, ahol megtanultam szopizni. A folyamatos kórházi tartózkodást a Szent Margit kórház Fejlődésneurológiai osztályán zártam 1 hetes kivizsgálással, ahol megállapították, hogy a bal oldali agyállományom is maradandó károsodást szenvedett el. Újabb padló a családnak. Bárcsak elmondhattam volna nekik, hogy ne izguljanak, mert én nagyon igyekszem, és ha apránként is, de ügyesedni fogok, bízzanak Bennem! 91 kórházban töltött nap után végre hazatérhettem anyuval együtt, ami már mindannyiunknak nagyon kellett. Végre összebújhattam a tesómmal és apuval (vele azért már a kórházban is sikerült). Tesóm közben elkezdte az iskolát és már mind kettejüknek nagyon hiányoztunk anyuval együtt.

Debrecenben ezután még 3 alkalommal vendégeskedtem agyi műtétek végett 1 éves korom előtt. Kaptam 2 állandó szelepecskét a buksimba, egyet jobbra, egyet balra, de már közben is elkezdődött a rehabilitációm. Kezdetben „csak” Dévény tornára jártam, miközben anyu tornáztatott otthon naponta többször is, a Katona módszer szerint. A második buksiműtét után elkezdtem járni korafejlesztésre a Vakok Intézetébe (Látásvizsgáló), ahol játékos „szemtornát” kaptam, meg mozgásfejlesztést (TSMT, HRG). Ezeket szerettem a legjobban! Ide még most is járok, egészen őszig, mert onnantól fogva ovis leszek ugyanitt! Anyu úgy gondolta ennyi program még nem elég nekem, így elvitt egy másik mozgásrehabilitációs intézetbe is (Olinek). Szóval majdnem minden nap dolgozni járok, de ha véletlenül otthon maradunk, anyu és apu akkor is tornáztatnak, edzik a látásfigyelmem és igyekeznek mindenfélét megtanítani nekem.

Diagnózisaim is vannak szép számmal: hydrochepalus internus, tetraplegia, szerzett periventricularis cysták, epilepszia, ROPIII, csökkentlátás mindkét szemen, strabizmus convergens, bronchopulmonális dysplasia, ventriculo-peritoneális shunt-öket viselő beteg.